Támogasd a Juszt-is Ház felújítását!

A Juszt-is teszünk! Alapítvány a Hátrányos Helyzet Csökkentéséért (www.jusztis.com) négy éve foglalkozik Bódvalenkén, a Freskófaluként ismert Borsod megyei hátrányos helyzetű törpefaluban, a helyi  gyerekekkel. Tevékenységünk nyári táboroztatásból, hétvégi fejlesztő játékos foglalkozásokból, heti 5 napos távoktatásból és iskolaelőkészítésből, illetve az elsős-másodikosok támogatásából áll (ez utóbbit az általunk elkészített eszközökkel és a mi pedagógiai útmutatásunk alapján helyi segítők folytatják). Mindennek a Református Szeretetszolgálat helyi projektirodája és a helyi segítők otthona biztosított helyet. Tevékenységünk folyamatos bővülése megkívánja az önkéntesek számának növekedését és ezzel az ő elszállásolásuk megoldását is. 2019-ben az Alapítványnak lehetősége nyílt megvásárolni egy házat a községben.

Ez a ház, kibővítve a projektiroda nyújtotta lehetőséget, nemcsak önkéntesszállásul szolgálna, hanem az ott kialakítandó tanulószobában egyénileg is tudnánk foglalkozni gyerekekkel.

Ahhoz, hogy ez a terv valósággá váljék, teljesen fel kell újítani a régi parasztházat. A koronavírus járvány okozta kényszerű késlekedés, illetve a szükséges tervrajzok, engedélyek stb. beszerzése után 2020 szeptemberében indultak be a tényleges munkálatok: az elektromos hálózat bővítése, víz bekötése, szennyvízelvezetés megoldása, WC, fürdő, konyha létrehozása, korszerű fűtési rendszer kiépítése, alvóhelyek kialakítása és a jól felszerelt tanulószoba berendezése. Ezzel egyidejűleg indult el őszi kampányunk a mindehhez szükséges kb. 3 000 000 forint előteremtésére. November végére több mint félmillió forint gyűlt össze. A mi boldog karácsonyunk az lenne, ha adventi kampányunk révén összejönne az a legalább 2 millió forint, ami biztosítaná, hogy a bódvalenkei gyerekek és leutazó önkénteseink tavaszra használatba vehessék a Juszt-is Házat.

Ha érdekel a munkálatok alakulása, kövess bennünket Facebook oldalunkon!

JÁRULJ TE IS HOZZÁ A JUSZT-IS HÁZ MEGVALÓSULÁSÁHOZ!

Számlaszám: 16200223-10095722 (MagNet Bank)
Nemzetközi utaláshoz: IBAN: HU06 1620 0223 1009 5722 0000 0000
SWIFT: HBWEHUHB

A közleményben feltétlenül szerepeljen: „Juszt-is Ház”.

* * * * * * * * *

Ha szeretnél feliratkozni a Juszt-is teszünk Alapítvány hírlevelére, írj az info.jusztis@gmail.com címre

Alapítványunk az Edison 100 idei listáján !

Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy Alapítványunk felkerült az Edison 100 idei listájára !

Az Edison100 2020-as listáján olyan kezdeményezéseket gyűjtöttek össze, amelyek ma Magyarországon innovatív, izgalmas módon fejlesztik az óvodás és általános iskolás korú gyerekeket és szüleiket az iskolai kereteken túl.

Az idei közönségdíjas kiválasztásában kérjük követőink segítségét egy kattintással. A szavazatok leadására augusztus 25-ig van lehetőség a divány.hu oldalán.  A szavazás lezárását követően a legtöbb voksot kapó szervezet megkapja az Edisonplatform közönségdíját.

Számítunk segítségükre, előre is köszönjük a bizalmat:

A Juszt-is teszünk! Alapítvány csapata

Közvetlen szavazási lehetőség a Juszt-is teszünk! Alapítványra:

https://divany.hu/edison/2020/08/06/juszt-is-teszunk-alapitvany/

 Az idei jelölt összes szervezet: https://divany.hu/edison/2020/08/06/edison100/

Júliusi hétvégénk, avagy a nagy újrakezdés

Mint sokan talán már tudjátok… 2020 réme (a COVID..) a mi munkánkat is mélyen érintette minden téren. Nem volt ez másképp a lejárós hétvégéinkkel, valamint a mára már hagyományként 4 éve minden nyáron megtartott 1 hetes táborunkkal se…március óta nem jártunk Bódvalenkén, a tábort még tavasz végén lefújtuk a bizonytalan helyzet miatt.

Borúra derű : Július 24-26 között végre újra eljutottunk Lenkére! Nem is akárhányan, ugyanis 11 önkéntessel egy rendhagyó – tábor-helyettesítő – hétvége keretein belül.

11 önkéntesünk közül 3 teljesen új, illetve egy már régebbi motors skype-önkéntesünk először tapasztalhatták meg Bódvalenke varázsát. 

Hogyan is zajlott a hétvége?  Röviden tömören: eseménydúsan és ingergazdagon 🙂

Kicsit részletezve…aki már ismer minket, tudja, hogy a nyári táborokban a Református Szeretetszolgálat által üzemeltetett projektiroda udvarában korcsoportonkénti bontásban kb. 3 órás idősávokban tartunk 5 napon át fejlesztő-játékos-kézműves foglalkozásokat a gyerekeknek, kamaszoknak. Na most ezt 2 napba próbáltuk besűríteni…gondolhatjátok. Méghozzá úgy, hogy 3-4 órát számoltunk egy csapatra: pénteken délután, érkezésünk után, a kisiskolásokkal kezdtük, szombat délelőtt jöttek az ovisok, délután pedig a kamaszok. 

Előre felkészülve a hétvége menetére, pénteken már korán, 9-órakor indultunk Pestről (ki-ki vidékről még korábban), vasárnap pedig hasonló időben búcsúztunk Bódvalenkétől, egy önkéntest kivéve, aki az elsős-projekthez csatlakozó leendő elsősök ügyeit intézte.

Hogy milyen volt a hétvége? Hol is kezdjem..? 

Azt hiszem nagyon megérződött ez a jó pár hónap kihagyás…nekünk és a gyerekeknek is vissza kell rázódnunk a régi kerékvágásba. Szabályok, keretek, rutinok visszaállítására és újra-tudatosítására van szükség, mind a foglalkozásokat, mind pedig az egész hétvége menetét, belső struktúráját illetően. 

A kisebb nagyobb hibák/ nehezebb szituációk ellenére sok-sok pozitív történés jellemezte a hétvégét. Új önkénteseink talpraesetten és lelkesen gyűrték a kihívó helyzeteket  – akik közül a két legfiatalabb a közösségi szolgálatuk óráiba dolgozott be azáltal, hogy eljött önkénteskedni hozzánk- és örömünkre – vélhetően – nem csak egyszeri, hanem rendszeres önkéntesekké válnak, ami számunkra nagy ajándék 🙂 

Mindig meglepődök, hogy mennyire csodás emberek gyűlnek össze és milyen rugalmasan képesek (vagyunk) csapatként működni. Ez most sem volt másképp, mindenki extrán jól működött a csapattal, ki-ki megtalálva az éppen szükséges feladatát,teendőét. 

Egy szó, mint száz: remek csapat volt! Köszönet nektek!

A hétvége rendhagyóságát emelve támogatónk a Visfontis Egyesület által idén is kiosztásra kerültek az iskolatáskák és tornafelszerelések az összes leendő elsős számára. Ezúton is köszönjük Nekik! A látogatás alkalmával nemcsak a táskák kiosztása történt meg, két helyi segítőnkkel is találkozott és beszélgetett az egyesületet képviselő két hölgy. 

Közben javában szerveződik a háttérben az iskolások félévi kihívásának jutalma. Csütörtökön (aug. 13-án) Bódvalenkén az első-második osztályosok számára izgalmas zenés eladás és egy kis pizzázás szolgált élményként, a nagyobbak a nyíregyházi állatkertbe mennek majd a hónap végén, illetve egy önkéntesünkkel eltöltött élménynap várja majd szakképzettséget szerzett bódvalenkei fiút.

Következő leutazós hétvégénk : szeptember 4-6.

Várunk szeretettel! 🙂

Szakmai beszámoló a 2019-es évről

Szemüvegprojekt

A 2019-es évben elkezdődött a szemüveg projekt lebonyolítása, melyben a helyi gyerekek szemüveghez juthatnak. Ebben az évben 10 gyerek kapott már szemüveget.

Nyári jutalomkirándulások 

Az elsősöket, másodikosokat iskolai teljesítménytől függetlenül, külön busszal, Kazincbarcikára vittük egy interaktív játszótérre. A többi általános iskolás gyereknek pedig, iskolai teljesítményhez kötve (bukásmentes bizonyítvány és egy általuk kijelölt tantárgyból való javítás), a miskolctapolcai kalandpark volt a jutalomkirándulás.

Emellett van két gyerek, akik a tornanádaskai speciális iskolába járnak, és akiknek a tanulmányi eredményeit nem tudjuk nyomon követni. Velük külön Miskolctapolcán töltöttünk egy napot különféle programokkal.
Mindegyik kiránduláson biztosítottunk a gyerekeknek étkezést.

Nyári tábor

Júliusban rendeztük meg nyári táborunkat, mely egy hétig tartott. A táborban a gyerekek korcsoportokra osztva vettek részt és minden résztvevő gyereknek napi egyszeri hideg étkezést biztosítottunk. A foglalkozásokhoz fejlesztő játékokat és kézműves alapanyagokat vásároltunk.

1-2. Projekt

2019-ben bővítettük projektünket. Most már nem csak az elsősök, hanem a másodikosok is kapnak személyes segítséget. Zsuzsa, aki előző évben tanította az elsősöket, viszi őket tovább. Az új elsősöket, pedig Adri fejleszti. A fejlesztésekhez szükséges játékokat és szükséges eszközöket adományokból tudjuk biztosítani.

Házvásárlás

A faluban a projektiroda mellett lévő házat erre a célra szánt adományokból sikerült megvásárolni. A jövőben önkéntes szállás kialakítását tervezzük. 

Kályha


Skype tanodának helyet adó család számára biztosítottunk egy kályhát (HUNOR íves kandalló), hogy melegben tanulhassanak a gyerekek.

Auróra

Budapesten az Auróra közösségi központban május 23-án megtartottuk első adományestünket. Támogatásért cserébe pólót illetve vászonszatyrot adtunk. Az est nemcsak adománygyűjtésre szolgált, hanem a tevékenységünk szemléltetésére is, ezáltal önkéntes toborzásra.
Köszönjük a Kale Lulugyinak és Czinege Bandnak, hogy koncertet adtak.

Krumpliosztás

A szeretetszolgálat helyi munkatársának segítségével megtörtént a krumpli kiosztása a helyieknek.

Önkénteseink útiköltségeit és a szemüveg projekt költségeit a VisFontis Egyesület támogatásával tudjuk fedezni, amit ezúton is köszönünk!

 

Köszönjük a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, hogy a projektirodát ingyen használhattuk.

 

A költségeink számokban kifejezve:

Megnevezés

Összeg E Ft

Bevételek

 

Támogatás VisFontis

683

Támogatás magánszemélyektől

5187

Összes bevétel

5870

  

Kiadások

 

Házvásárlás

3700

Nyomtatvány, irodaszer

15

Polcok, dobozok

41

Tábori kellékek, játékok

226

Postaköltség

3

PB gáz fűtéshez

5

Domain név

19

Szitanyomás (logós pólók adományokért)

85

Gyerekeknek jutalomutazás

104

Könyvelés

13

Ügyvéd (házvétel)

78

Tanulásmódszertani előfizetés

53

Nyomtatás

21

Bankköltség

23

Tábori étkezés

73

Leutazás költségei

335

Rászorulóknak adományok (krumpli,szemüveg)

566

Összes kiadás

5360

  

Maradvány

510

Távkorrepetálás a koronavírus ideje alatt

Bár hivatalosan március 20-a óta szünetelnek a megszokott órarend szerinti Skype-óráink, lelkes önkénteseink és szorgalmas bódvalenkei diákjaink igaz, rendhagyó módon, de folytatják a tanulást.

A jelenlegi helyzetben azok a diákok, akik rendelkeznek otthoni internetelérhetőséggel, felveszik a kapcsolatot önkénteseinkkel, és az esetek többségében Facebook Messengeren keresztül tanulnak. Az órák menete az iskolai tananyagban való segítséggel, és a feladatok megoldásával telik. A rendhagyó helyzet miatt előfordul, hogy olyan diákok is részt vesznek a tanulásban, akik egyébként nem járnak a Skype-tanodánkba. Az órák a megszokott vidám hangulatban zajlanak, és a technikai nehézségek mellett is hatékonyan tudnak működni. A diákok szinte minden esetben telefonkészülékről jelentkeznek be, így a tanulás közel sem olyan kényelmes, mint amikor a már megszokott Skype-os rendszerben tanulunk, de így is minden héten át tudjuk nézni az adott házi feladatokat, és átbeszélni az aktuális tananyagokat. Van mikor az óra rövidebb, vagy épp hosszabb, mint általában, és van mikor  a megbeszélt időpont nem jön össze, vagy másik napra kerül, mégis folyamatos a kapcsolattartás és a tanulás. Bár igaz, hogy nem minden családdal sikerült felvennünk a kapcsolatot.

Ezúton is köszönjük a szülőknek, a gyerekeknek és önkénteseinknek is az összefogást!

Márciusi hétvégénk

Na, mi is akkor utazunk, amikor jól esik! – mondtuk egymásnak, amikor márc. 6-án, egy esős pénteken, ketten (a két legidősebb önkéntes) vonatra ültünk Budapesten, hogy elinduljunk újabb bevetésünkre. A hétvégi csapat három másik tagja később gurult utánuk autóval. Bódvalenkére érve azonnal begyújtottunk a mintegy egy hónapja nem használt kályhába. Ezzel a megosztással az autóval érkezők már 16 fokos szobára leltek, mi pedig a péntek délutáni skype-órákat Bódvalenkén tarthattuk meg élőben. 

Amikor kora este végre összeverődött a társaság, leültünk megbeszélni az előttünk álló tennivalókat. Két új önkéntes vett mély lélegzetet a mélybe ugrás előtt. Beosztottuk, ki melyik családhoz megy szombaton játszani. Azt is ki kellett találnunk, milyen sorrendben hozzuk el támaszpontunkra tanulni azokat a gyerekeket, akikkel valamilyen okból nem működik a Skype-on való tanulás. 
 
Szombat reggel a csapat útnak eredt, hogy a nap folyamán minél több házba, családhoz eljussunk fejlesztő játékainkkal. A nap is kisütött. Egész nap kellemes időben lótott-futott a társaság. Útközben szinte állandóan beleütköztünk gyerekekbe, akik sürgetően kérdezték: „mikor jöttök már hozzánk”.
 
Közben egy napra bepottyant még egy skype-os önkéntesünk, aki a távtanításhoz szükséges internetkapcsolatot hozta rendbe mindannyiunk nagy örömére.
 
Este meglehetősen fáradtan, de elégedetten ültünk a vacsorához. 
 
Vasárnap reggel még 4 gyerekkel tanultunk. A helyben tanuláskor előre elkészített, névre szóló feladatsorokon dolgozunk. Ezek részben gondolatébresztőként is működnek.  A feladatok végén a gyereknek minősítenie kell, tetszett-e a feladatlap, és miről szeretne legközelebb hallani.
 
Aztán kitakarítottuk a péntek estéhez képest már egész barátságosan meleg szobát, mindent rendbe raktunk, majd búcsút intettünk Bódvalenkének.
 
 
 
 
Facebook

Ismét Bódvalenkén jártunk! – februári hétvége

Februári hétvégénkre egy nagyon kis létszámú, de annál nagyon lelkesedésű csapat gyűlt össze.

A faluba vezető buszúton nagy szerencsénkre utazott pár helyi család, így velük le tudtuk egyeztetni a játék és a tanulás időpontját. Zsófi szemüveg projektje rendületlenül halad, pénteken sikerült átvennie Miskolcon Regina szemüvegét, amit érkezésünkkor oda is adott a kislánynak. Jó volt látni, hogy sok gyerek hordja a már megkapott szemüveget, és nagyon vigyáznak rá.Kicsit félve indultunk neki a hétvégének, hogy így négyen bírni fogjuk e energiákkal, de úgy érzem erőn felül teljesítettük a hétvégét. Majdnem az összes családhoz sikerült elmennünk játszani.

Sőt, sikerült olyan ügyesen gazdálkodni az idővel, hogy nem csak a szokásos vasárnap délelőtti tanulást vezettük le, hanem szombat este is megtartottunk hét órát. Ami pedig nagyon nagy öröm volt számomra, hogy az időjárás is nekünk kedvezett. Gyönyörű napsütés kísért minket egész hétvégén házról házra.

Köszönjük a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, hogy használhatjuk a projektirodát valamint a VisFontis Egyesületnek, hogy támogatta az önkéntesek útiköltségét.

Januári hétvégénk

2020 Január 17-19.

Ezen a hétvégén hatan vágtunk neki az útnak, most tömegközlekedve – vonattal, busszal. Az utazás kényelmes, zökkenőmentes volt, a jó társaság miatt pedig gyorsan el is röppent. Ez kompenzálta a ködös zord időt, nem is beszélve a vendégszerető fogadtatás melegéről.

Mivel délután érkeztünk, pénteken már csak két családhoz tudtunk bemenni játszani. Este szokás szerint megbeszéltük a hétvége menetét, igyekeztünk időrendet írni – Zsófi távolból való segítségével leegyeztettük pár családdal, hogy szombaton mikor látogathatunk hozzájuk.A szombati nap nagyon sűrű volt, estig meg se álltunk. Kártyáztunk, olvastunk, bohóckodtunk, számoltunk, activityztünk, beszélgettünk, építettünk, táncoltunk, gondolkoztunk, nevettünk… szóval nem unatkoztunk most sem. Nem maradt el a pontbeváltás, illetve az elsős-másodikos projekt tananyagának átadása sem.

Ami a hétvége különegessége: szombat délután eljött Bódvalenkére felmérni a megvásárolt ház helyzetét egy kivitelező. Aki lemaradt volna: alapítványunknak sikerült megvenni egy -felújítandó –házat, amit önkéntes szálláshelyként fogunk üzemeltetni.

Nagy örömünkre kiderült, hogy egész jó állapotban van a ház, így ha minden rendben halad, jövő télen már ott is meg tudunk majd szállni, úgy hogy még több önkéntes tud egyszerre működni minden hétvégén. Hurrá!

A kivitelező a szemle után még egy családhoz is eljött velünk játszani, és megcsodálta a freskókat is, mielőtt útnak indult. Vasárnap délelőttre maradt a tanulás a helyben tanuló gyerekekkel. Öröm volt velük tanulni. Miután beváltották ők is a tanulásért járó pontjaikat, összepakoltunk és útnak indultunk a buszhoz.

Noha nem minden családhoz jutottunk el, összességében nagyon eredményes volt a hétvégénk, reméljük hasonlóan folytatódik ez az év!

Köszönjük mindenkinek!

A következő hétvége időpontja : február 7-9.

Várjuk a jelentkezőket! 🙂

Facebook

Hétvégénk novemberben

November 22-24.

4-en indultunk útnak pénteken kora d.u. Budapestről…egy kis komplikáció miatt sikeredett így az indulásunk – az autó,amivel mentünk épp pénteken adta be az unalmast,így várnunk kellett, amíg a szerelő megjavította. Ilyenkor télen, már nagyon sokat számít pár óra, sokat veszítünk,ha nem tudunk pénteken reggel elindulni,főleg,ha kevesen vágunk neki a hétvégének.

Ilyenkor a korai sötétedés miatt hamarabb behúzódnak az emberek így kevesebb időnk van körbejárni a falut. Pénteken kora este érkeztünk és csak egy nagy családhoz tudtunk bemenni játszani. A java tehát szombatra maradt, délelőtt két csoporta osztódva a kisebb, délután pedig közösen a nagyobb családokat látogattuk meg. Került a csomagba pár új fejlesztő játék,amit örömmel fogadtak a gyerekek. A játék után átadtuk a havi tananyagot az elsős,másodikos projektet megvalósító helyi segítőinknek, most főleg a betűkre fókuszáltunk, de jutott hely játékos mateknak és általános tudást, ismereteket bővítő játéknak is.

Ezután mi is bevonultunk a kályha adta melegbe és megbeszéltük a vasárnapi programot. 

Vasárnap reggel tanulással indítottuk a napot, két család gyermekeivel tanultunk a projektirodában matekot, magyart, aztán elmentünk azokhoz a családokhoz játszani, akikkel szombaton már nem tudtunk. Vasárnapra maradt a tanulós pontok beváltása is, kerültek új csecsebecsék a csomagba, de sokan választottak inkább iskolához szükséges dolgokat: füzetet, hegyezőt, tolltartót. Összességében – ahhoz képest, hogy kevesen voltunk – tartalmas, és hasznos hétvégét hagytunk magunk után. 

Decemberben folytatjuk!

Facebook

Szeptemberi hétvége

A szeptemberi csapatból csak én (a nem lejárós skype-os) képviseltem a folytonosságot. Viszont kilenc-személyes autóbusszal gördült be októberi csapatunk, amelyben két újonc nézte ámulva a szép tájat, a falut, az előbukkanó freskókat. Velünk volt egy „Nagy visszatérő’ is, aki két évi szünet után jött le.  A gyerekek többsége a kihagyás ellenére megismerte, örömmel üdvözölte.

Ahogy szoktuk, megérkezésünk után (soha nem tudunk észrevétlenül szálláshelyünkre jutni, a nyakunkba ugró gyerekeket megnyugtatva, hogy „hamarosan jövünk játszani”) gyorsan megbeszéljük, melyik családhoz mikor megyünk, és hányan. Azt is megbeszéljük, ki vállalja a vacsora főzését, ki főz kávét, ki készít reggelit, és ki mosogat. Mindezt írásban rögzítjük, persze mind a családok sorrendje, mind a feladatok felelősei változtathatók.

Ezután összeszedjük a játékokat, és irány az első család. Minden családnál körülbelül egy órát töltünk. Szerencsénk volt az időjárással: ragyogó napsütésben a kertben leterített pokrócokon játszani. A kicsikkel építőkockával, a nagyobbakkal társasoztunk. Gyakran előfordult, hogy egy-egy gyerekkel több házban is találkoztunk, szeretnek betársulni a közös játékba.

Szombat délután, és vasárnap délelőtt (a választások miatt a szokottnál korábban kellett felkerekednünk) a nem skype-on tanuló gyerekek egy-egy órás tanulására is sor került. Ezeken a foglalkozásokon egy önkéntesünk készíti el a személyre szóló nagyon klassz feladatlapokat, amelyeket a végén a gyerekek is osztályoznak – jó jegyeket kap a készítő.

Este az „újoncokat” és a Nagy visszatérőt faggattuk benyomásaikról.

Októberi látogatásunk fénypontja volt, hogy profi autós önkéntesünk segítségével megvettünk egy kandallót. Ugyanis a skype tanulást lehetővé tevő szoba fűtését meg kellett oldani. Ezt  a Helpers Hungary Kft. nyújtotta támogatás tette lehetővé. Köszönjük nekik ezúton is.

Nekem mindig nagy öröm látni, hogy a gyerekek tanulós pontjaikat beváltandó piaci tárgyalásokat folytatnak a tanulós pontokon „vásárolható” kincseket eladó önkéntessel.

Magyarázat: tanulós pontokat lehet szerezni, ha részt vesz a gyerek a skype-órán, ill. a nem skype-on tanuló gyerekeknek itteni munkájukért jár tanulós pont.

Végül idő előtt ugyan, de még mindig ragyogó napsütésben elbúcsúztunk Lenkétől: jövünk vissza egy hónap múlva

Facebook