Na, mi is akkor utazunk, amikor jól esik! – mondtuk egymásnak, amikor márc. 6-án, egy esős pénteken, ketten (a két legidősebb önkéntes) vonatra ültünk Budapesten, hogy elinduljunk újabb bevetésünkre. A hétvégi csapat három másik tagja később gurult utánuk autóval. Bódvalenkére érve azonnal begyújtottunk a mintegy egy hónapja nem használt kályhába. Ezzel a megosztással az autóval érkezők már 16 fokos szobára leltek, mi pedig a péntek délutáni skype-órákat Bódvalenkén tarthattuk meg élőben.
Amikor kora este végre összeverődött a társaság, leültünk megbeszélni az előttünk álló tennivalókat. Két új önkéntes vett mély lélegzetet a mélybe ugrás előtt. Beosztottuk, ki melyik családhoz megy szombaton játszani. Azt is ki kellett találnunk, milyen sorrendben hozzuk el támaszpontunkra tanulni azokat a gyerekeket, akikkel valamilyen okból nem működik a Skype-on való tanulás.
Szombat reggel a csapat útnak eredt, hogy a nap folyamán minél több házba, családhoz eljussunk fejlesztő játékainkkal. A nap is kisütött. Egész nap kellemes időben lótott-futott a társaság. Útközben szinte állandóan beleütköztünk gyerekekbe, akik sürgetően kérdezték: „mikor jöttök már hozzánk”.
Közben egy napra bepottyant még egy skype-os önkéntesünk, aki a távtanításhoz szükséges internetkapcsolatot hozta rendbe mindannyiunk nagy örömére.
Este meglehetősen fáradtan, de elégedetten ültünk a vacsorához.
Vasárnap reggel még 4 gyerekkel tanultunk. A helyben tanuláskor előre elkészített, névre szóló feladatsorokon dolgozunk. Ezek részben gondolatébresztőként is működnek. A feladatok végén a gyereknek minősítenie kell, tetszett-e a feladatlap, és miről szeretne legközelebb hallani.
Aztán kitakarítottuk a péntek estéhez képest már egész barátságosan meleg szobát, mindent rendbe raktunk, majd búcsút intettünk Bódvalenkének.
Facebook
