Csilla
Magyar-történelem szakos középiskolai tanárként végeztem a debreceni egyetemen harminc éve, de az utolsó év kötelező gyakorlatát kivéve sosem tanítottam. Újságíróként, szerkesztőként dolgoztam 27 évig a megyei lapnál. Ma kommunikációs munkatársként a város programszervező cége a munkahelyem Székesfehérváron. Bódvalenke nevével is újságíróként találkoztam először, egy alkalommal járt nálunk Pásztor Eszter, a vele készült beszélgetésből a megyében élők is megismerhették a freskófalu-projektet. Aztán csak hosszú évek múlva került újra elém az aprócska falu, a lányom a bódvalenkei gyerektábort újraindító/folytató, és aztán a skype tanulást elindító Tolmi barátnője – rajta keresztül csöppentem én is a csapatba.
A kezdetektől itt vagyok, hosszú ideig egy kislányt tanítottam, remélem, hasznára is voltam. Az elején még matekoztunk is, aztán a magyar, a történelem jött a képbe, de ha arra volt szükség, a természetismeretet is együtt tanultam vele újra. Mostanában egy fiúval randevúzom hétfőnként, ő igen nehéz dió, de próbálkozom. Rajtuk kívül is sok gyerekkel találkoztam a monitoron át: ha valaki épp nem ért oda az órára, általában mindig akadt helyette jelentkező.
Ez minden alkalommal elgondolkodtat, meghat és persze erőt is ad, hogy csináljam, mert érdemes. Hiszek abban, hogy akkor is hasznukra lehetek, ha éppen nem a tananyaggal igyekszünk lépést tartani, hanem csak beszélgetünk az őket érdeklő dolgokról, arról, hogy mit gondolnak a világról, amiben élnek. Ez is mind alkalom arra, hogy ismereteket szerezzenek, talán hasznosabbakat is, mint amiket a könyvekből tudnak megtanulni.
Egyszer jártam személyesen a faluban, még azelőtt, hogy a tanulás elkezdődött volna. A munkám miatt gyakran dolgozom hétvégén is, így azóta nem sikerült újra eljutnom egyetlen hétvégére sem sajnos. De mindig készülök, szóval egyszer eljön majd a megfelelő nap, hogy oda is érjek.