Tábor

2016 nyarán indult el először Bódvalenkére önkéntes csapatunk egy egyhetes napközis tábort tartani a lenkei gyerekeknek, fiataloknak. Előttünk már pár évvel elkezdtek egyetemista fiatalok táborokat szervezni ebbe a kis faluba. Mikor azonban kiderült, hogy nem tudják folytatni tevékenységüket, akkor Szil Tolmi vezetésével és toborzásával megszületett egy új csapat. Egyébként az első táboroztatóknak nagyon sokat köszönhetünk, többek között azt, hogy ilyen nagy nyitottsággal fogadtak minket a helyiek. Első lenkei látogatásunk előtt pedig sokat segítettek nekünk tanácsokkal, információkkal.   

Idén nyáron volt tehát a 4. táborunk, ahol  négy korosztályban foglalkoztunk a gyerekkel. 

Külön az óvodás korosztállyal, a leendő elsősökkel, az alsó tagozatosokkal és a kamaszokkal. 

Ilyenkor sokat kézműveskedünk, sportolunk, társasozunk és táncolunk. Amellett, hogy szeretnénk egyfajta közösségi élménnyel gazdagítani a gyerekeket, célunk az is, hogy differenciáltan, az adott korosztálynak megfelelő célokkal, fókuszokkal töltsük meg a hetet. 

Az egészen kicsiknél igyekszünk – többek között –  a fantázia világát meghagyva, meséket, történeteket feldolgozni valamilyen játékos, de mégis fejlesztő formában. Az iskola előtt állókkal már a feladattudat és -tartás kiépítésére is koncentrálunk. A nagyobbaknál az ismeretterjesztés, a kamaszoknál pedig a kötetlenebb beszélgetések, a pályaorientáció is a repertoárba kerül. 


Blogbeszámoló a 2019-es táborról