Tolmi
Szil Tolmi vagyok, Budapesten óvónőként és svédtanárként dolgozom, bár jelenleg gyermekemmel vagyok otthon. 2016 márciusában voltam először Bódvalenkén, ahol beleszerettem a faluba. Miután megtudtam, hogy az előző táboroztató csapat nem folytatja a tevékenységét, úgy döntöttem, hogy megpróbálok összetoborozni egy új csapatot. Sikerült:) 2016 nyarán meg is tartottuk az első táborunkat. Az első három tábornak én voltam a főszervezője, a skype-os tanoda létrehozásában aktívan vállaltam szerepet, tanítottam is, mostanra “háttéremberként” vagyok jelen a skype tanodában, leginkább koordinálom a szálakat. 2018 őszétől elindítottuk az elsősökkel való tanulós projektet, amelynek keretein belül helyiek “tanulnak”, azaz készség- és képességfejlesztő játékokat, feladatokat hajtanak végre kétszemélyes helyzetben, néhány elsős gyerekkel. Nekem abszolút szívem csücske ez a projekt, remélem tudjuk a jövőben ezt is bővíteni. Bódvalenkén való önkénteskedés életem nagyon fontos részévé vált, természetesen vannak nehézségek és pillanatnyi mélypontok, azonban rengeteg energiát, szeretetet kapok, valamint feltölt, amikor látom, hogy tevékenységünk mit ad egy-egy gyereknek. És nagyon ritkán szoktam annyira jól érezni magam, annyit nevetni, mint amikor Bódvalenkén töltök egy hétvégét:)