Ismét Bódvalenkén jártunk! – februári hétvége

Februári hétvégénkre egy nagyon kis létszámú, de annál nagyon lelkesedésű csapat gyűlt össze.

A faluba vezető buszúton nagy szerencsénkre utazott pár helyi család, így velük le tudtuk egyeztetni a játék és a tanulás időpontját. Zsófi szemüveg projektje rendületlenül halad, pénteken sikerült átvennie Miskolcon Regina szemüvegét, amit érkezésünkkor oda is adott a kislánynak. Jó volt látni, hogy sok gyerek hordja a már megkapott szemüveget, és nagyon vigyáznak rá.Kicsit félve indultunk neki a hétvégének, hogy így négyen bírni fogjuk e energiákkal, de úgy érzem erőn felül teljesítettük a hétvégét. Majdnem az összes családhoz sikerült elmennünk játszani.

Sőt, sikerült olyan ügyesen gazdálkodni az idővel, hogy nem csak a szokásos vasárnap délelőtti tanulást vezettük le, hanem szombat este is megtartottunk hét órát. Ami pedig nagyon nagy öröm volt számomra, hogy az időjárás is nekünk kedvezett. Gyönyörű napsütés kísért minket egész hétvégén házról házra.

Köszönjük a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, hogy használhatjuk a projektirodát valamint a VisFontis Egyesületnek, hogy támogatta az önkéntesek útiköltségét.