A bódvalenkei gyerektábor egy, a falu egy udvarán (projektiroda) és istállójában (istállóból alakított közösségi terem) megvalósuló napközi, ahol a különböző korcsoportokba tartozó helyi gyerekekkel másfél tucat önkéntes foglalkozott idén nyáron is.
Idén nyáron a tábor témája a víz, levegő, föld és tűz volt. Minden nap egy-egy elem köré építve a kézműves feladatokat. Nagy öröm nekünk, hogy a tábort szereti és várja a legtöbb helyi család, így nagy azoknak a gyerekeknek a száma, akik nap nap után ellátogattak hozzánk.
Számszerűsítve, elmondhatjuk, hogy minden nap 60-80 gyerek fordult meg a táborban, mindenki a saját csoportjában. A legkisebbek mellé szívesen láttuk az őket elkísérő idősebb családtagot, hogy aztán együtt építhessünk tornyot és bujkálhassunk a „kukacalagútban”. Nagyjából tíz gyerek vett részt a táborban, akik még nem kezdték meg az óvodát. Az ovisok kisebb seregével (kb. húsz gyerek) már kézműveskedtünk, készítettünk papírsárkányt, ültettünk babcsírát, vetítettünk és színeztünk. Az alsó tagozatosok két csoportja (tizenegy és tizennégy gyerek vett részt) lelkesen árasztotta el napokon át a tábor helyszínét és merült el a szebbnél szebb ajándékok készítésében. Többször néztük döbbenten, ahogy hosszú percekre belefeledkeznek a színes gyöngyök ragasztgatásába vagy egy kis mécsestartó díszítésébe. Az 5-6.osztályos (kb. tíz fő) nagyokkal már sokat pingpongoztunk is a foci és a társas mellett. Amit pedig a kamaszok (itt napról-napra változott a létszám) igényeltek leginkább, az rengeteg és azután még több beszélgetés. Különleges élmény volt újra megmerítkezni a kamaszvilágban, amire még mi, fiatal önkéntesek is jól emlékszünk a saját életünkből. És valóban, az utca végéről is hallható zene, egymás cikizése vagy a sikítva nevetés egy-egy poénon éppen ugyanúgy része a lenkei kamaszlétnek is, mint a nagyvárosinak.
Ha kívánhatnék valamit a jövő évi táborra, az az idei gyerekek viszontlátása lenne, mert egy sincs közülük, aki ne hagyott volna nyomot bennünk. Na és persze még sok-sok önkéntest szuper kis csapatunkba, hogy legyen elég karunk pingpongozni, társasozni és ölelni.
Újoncként a bódvalenkei gyerektáborban csak elképzeléseim voltak arról, mi vár majd rám. A valóság minden várakozásomat felülmúlta. Gondoltam, hogy egy jól működő önkéntes csapat tagjává válhatok majd. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy korábban vadidegen emberekkel úgy fogok együtt nevetni és sírni pár nap után, mintha ezt mindig is közösen tettük volna. Sejtettem, hogy sokkol majd az igazságtalanság, hiszen ahonnan én jövök, ott sok gyerek nyaral a tengerparton vagy van menő rollerje, miközben a legtöbb lenkei gyerek családja a kútról kell, hogy hordja az ivóvizet. De az váratlanul ért, hogy hazatérve elsírom magam a fürdőszobánkban folyó meleg víztől vagy attól, hogy sokféle sajt közül választhatok az utca végén lévő boltban. Számítottam rá, hogy Bódvalenkén nyitottan fogadnak majd minket a gyerekek, de nem hittem volna, hogy ennyi csillogó, életteli szempárral találkozom majd, akiknek a gazdái messziről rohannak majd és ugranak a nyakamba, holott még a nevemet sem tudják. Sejtettem, hogy jó lesz önfeledten játszó gyerekeket látni, hiszen az mindig jó. De többször kaptam magam azon, hogy hosszú másodpercek óta bámulom, ahogy a lenkei kiskamaszok elvesznek a színes gyöngyök vagy krepp papír csíkok ragasztgatásában. És gondoltam, hogy nehéz lesz mindezt hátrahagyni, de nem hittem volna, hogy összeszorult gyomorral, sírva fogok kigurulni a faluból, lesve minden udvart, ahova még búcsúzóul beintegethetek.
Az bódvalenkei gyerektáborban való munka önkéntes, nem jár érte fizetés. Vagyis nem jár érte pénz, amiből megvásárolhatom azt a bizonyos sajtot, rollert vagy nyaralást. De jár érte valami más, ami nehezebben mérhető 21. századi, nagyvárosi mértékkel. Jár érte megbecsülés, közösség, szív és az a fontos, talán mindennél fontosabb tudás, hogy az egyenlőség még rengeteg helyen nem létezik. De ha egy szalmaszálat is hozzátettem ahhoz, hogy megvalósuljon, már megérte.
Mi maradt bennem Bódvalenkéből? Mély hála, hogy egy kicsit részt vehettem az életetekben, bódvalenkeiek és a készülődés, hogy újra mehessek.
Pető Dóra – önkéntes
