
December folyamán igyekszünk minden nap egy-egy kis történettel bemutatni nektek az egész tanévben működő két táv – azaz online projektünket.
A NapKÖZit és az online tanodát. Kampányunkban szeretnénk, hogy betekintést nyerjetek önkénteseink „dolgos hétköznapjaiba”
Megmutatjuk, mit is jelent 250 km távolából szoros kapcsolatot tartani (COVID-dal terhelt időben éppúgy, mint “békében”) egy közösséggel. Nem titkoljuk nehézségeinket az online tanulás/tanítás infrastrukturális hiányaival kapcsolatban sem.
Ha szimpatikus, amit csinálunk: Csatlakozz vagy támogass minket! Szeretnénk januárban kicserélni régi eszközeinket, hogy technikailag minél gördülékenyebben tudjanak működni ezek a személyes jelenlétünk nélkül folyó projektek, hogy a „vonal másik végén” lévő önkéntessel minél könnyebb legyen a kapcsolattartás
Amit szeretnénk elérni: két számítógép, két telefon és a nyomtató cseréje. Ezen kívül álmodozunk még egy zoom előfizetésről is. Ha netán a kampány során több pénz gyűlne össze, mint amennyire szükség van az előbb említett eszközökhöz, azt fejlesztőeszközre költjük, melyet szintén az online tanoda és NapKÖZi projektben használnánk.
Többet az online tanodáról: https://jusztis.com/tevekenysegeink/skype-tanoda/
Többet a NapKÖZis projektről: NapKÖZi – Elsősök – Másodikosok projekt – Juszt-is teszünk!
Aránylag friss blogbejegyzés a NapKÖZiről: https://jusztis.com/2021/09/indul-a-tanev-a-napkozi-ben/
Számlaszám: 16200223-10095722 (MagNet Bank)
Nemzetközi utaláshoz: IBAN: HU06 1620 0223 1009 5722 0000 0000 SWIFT: HBWEHUHB
Közlemény: adventi kampány
Bármilyen kérdés esetén: Info.jusztis@gmail.com vagy
+36204752208
Amennyiben csatlakoznál önkéntesként: https://jusztis.com/hogyan-segithetsz/
















DECEMBER 23.
Rajzok
A gyerekek kreativitása és alkotása vágya határtalan, és néha nem igazán köti le őket a szorzótáblák gyakorlása. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy az óra végén gyerek egyszer csak felkiált csillogó szemmel,: “kész van!” majd felmutat egy gyönyörű rajzot ami, bár semmi köze az eredetileg kiadott feladathoz, mindig örömet okoz a korrepetáló önkéntesnek is.






Vannak olyan eszközök, amiknek nagy hasznát vesszük az NapKÖZis projektben. Ilyenek például az Őszi, Téli és Tavaszi Böngészők.



Ez a könyv remek lehetőség a szókincsbővítésre, térbeli tájékozódásra, figyelem és a memória fejlesztésére.

Mindig nagyon megkönnyíti a munkánkat, amikor találunk egy olyan eszközt ami ennyire beválik.


DECEMBER 21.
Szatír vagy kentaur?
A gyerekek mindig meg tudnak minket lepni a tudásukkal. Egyik online korrepetáló önkéntesünk története is egy ilyen meglepő esetről szól.
A kislányok az órán Az ember és a szatír történetét olvasták. Amikor az egyik kislány meglátta a szatír képét lelkesen felkiáltott: “Hisz ez egy kentaur!”
Ez aztán egy érdekes beszélgetéshez vezetett a félig kecske-félig ember szatír és a félig ló-félig ember kentaur közti különbségekről.
Az ilyen esetek mindig felnyitják a szemünket arra, hogy a gyerekekben színes, komplex világok vannak belülről, amikben néha a legváratlanabb információk ragadnak meg.










DECEMBER 19.
Az összeadógép
Akárhány posztot is írunk, nem tudjuk elégszer dícsérni a játékkészítőinket. A munkájuk miatt tudunk színes és érdekes feladatokat adni a gyerekeknek.
Készültek már naptárak, a legkülönbözőbb kézműves feladatok és az egyik személyes kedvencünk: az összeadógép. Ez a szerkezet pont olyan menő ahogy hangzik, nem tudjuk honnan gyűjtötte az alapanyagokat a játékkészítő, de hálásak vagyunk a munkájáért.
Jó látni, ahogy az emberek kreativitása és törődése megjelenik ezekben a játékokban.


Bár az online tanodába járó gyerekeink többsége 1. és 6. osztály között van a helyi kamaszok is sokszor részesei a programnak, különböző szerepekben.

Volt olyan időszak például, amikor helyi fiatalok segítettek a kisebbeket összeszedni és időben elhozni őket az órájukra.



Vannak olyan kamaszok is, akik még idősebb korukba is járnak hozzánk.




DECEMBER 17.
Az ugróiskola
Nagyon fontos a fejlődő gyerekek számára a mozgás, a kis- és nagymozgások is. Nem csak a finommotorikára kell odafigyelni, hanem az egyensúly, az irányok és egyéb nagyobb mozgások fejlesztésére is.
Ezt viszonylag nehéz távolról kitalált feladatokkal gyakorolni, de azért próbálkozunk. Ezért is lett a napKÖZis projekt egyik legizgalmasabb játéka az ugróiskola, amit az egyik önkéntesünk rajzolt egy jógamatracra.
Ezen az ugróiskolán aztán mindenféle számolós, beszélős feladatokat csinálni és közben a gyerekek koordinációja is fejlődik.
Nem mellesleg a kicsit még élvezni is szokták ezt a játékot

DECEMBER 14.
A tudás ragályos
A többgyerekes szülők régi tapasztalata, hogy a kisebb gyerek akkor is megtanulja nagyobb testvéreivel együtt az ő “anyagukat”, ha saját kora szerint még senki nem várná ezt tőle. Biztos láttatok már autótologatás közben szorzótáblát ismételgető ovist, vagy egy kis elsőst, aki a nagytesó memoriterét szavalja.
Lenkei segítőink, akik az általunk megszerkesztett óraterv alapján tanítják a legkisebbeket, maguk is szülők és saját gyermekeik gyakran jelen vannak az órákon de azt mi is meglepődve hallottuk, amikor az éppen hogy óvodába járó kisfia gyorsabban vágta rá, hogy egy-egy ceruza milyen színű, mint az ott ülő elsős, akinek a kérdés szólt.
Hiába na, a tudás ragályos, menthetetlenül elkapja bárki, aki önkénteseink vagy lenkei segítőink felé jár











DECEMBER 11.
A fekete-fehér kamera
Szerintem a karantén időszaka alatt sokunknak elege lett a videóhívásokból. Mindig van valami baj a hanggal, a vonal szakadozik, ráadásul a kamera se mindig szeret együttműködni velünk.
Ezeket a problémákat még jobban megnehezíti, ha a használt technikai eszközök nincsenek megfelelően állapotban.
Így fordulhat például elő, hogy ha a bódvalenkei gépünknek épp úgy tartja kedve a felvétel egyszerűen fekete-fehérre vált. Nem azt mondom, ez sokat hozzáad a felvételek művészi hatásához, de közben igencsak megnehezíti a feladatok követését.
Például nehéz eldönteni egy gyereknek hogy mennek a színek, ha mi magunk se tudjuk megállapítani a helyes választ a kamera másik oldaláról.
Ezért is érezzük úgy, hogy ideje lenne új eszközöket beszereznünk. A segítségetek kérjük ez alatt az adventi időszak alatt, hogy ez a tervünk megvalósulhasson!

DECEMBER 12.
Az online tanoda és az ünnepek
Fontos számunkra, hogy a világról minél több mindent megtanítsunk a gyereknek, különböző módokon próbáljuk nekik megmutatni a világ sokszínűségét.
Ennek a törekvésünknek a része, hogy az online órák keretében, még ha nem is tartozik szigorúan a tananyaghoz, megpróbálunk magyar és külföldi ünnepeket bemutatni
Ilyen módon eshet szó a riói karneválról vagy a busójárásról.
Múlt héten természetesen a Mikulásvolt terítéken, ezen a héten pedig Luca ünnepe
. Az online tanoda koordinátora az órarend mellé mindig ír pár szót az adott ünnepről, amit aztán az önkéntesek továbbvihetnek a saját óráikra.









DECEMBER 10.
A távoktatás eszközei
Az utóbbi időben a járvány miatt népszerű téma lett az online oktatás és annak eszközei, de mi a Juszt-is-nál már évek óta foglalkozunk ezzel a kihívással.
Távoktatni nem egyszerű dolog, de szerencsére egyre több és több olyan online felület van, amik nagyban megkönnyítik a dolgunkat.
Vannak olyan oldalak, ahol mások által elkészített interaktív feladatok közül válogathatunk, vagy akár a saját feladatainkat is megcsinálhatjuk. Ezeket az elkészült feladatokat mindig megosztjuk a többi önkéntessel, így egyre bővül a közös tudástárunk.
A különböző whiteboard appok segítenek a tábla helyettesítésében, a rengeteg videóanyag az interneten pedig kifogyhatatlan forrása a szórakoztató és hasznos oktatóvideóknak.
A távoktatás nagy kihívás, de az önkénteseink közös munkájával egyre kreatívabb módon tudjuk átadni a tudást a bódvalenkei gyerekeknek.































DECEMBER 6.





















DECEMBER 4











DECEMBER 1.
Az online tanoda 2017 szeptembere óta távoktatunk Bódvalenkén egy helyi asszony közreműködésével, akinek a nappalijában minden délután megnyílik a Juszt-is online tanodája
Jelenleg 10 önkéntes átlagban heti 16 órában tanít online 2.–8. osztályos gyerekeket. Az órák 45 percesek, az anyagokat az önkéntesek minden gyereknek személyre szabottan készítik el
Az önkéntesek munkáját koordináló személy gondoskodik az órarend összeállításáról és a többi háttérmunkáról Tanodánk bódvalenkei működtetője pedig gondoskodik arról, hogy az órarendben szereplő gyerek a megadott időpontban a gép előtt üljön. Ő biztosítja a technikai hátteret is, kézre adja szükséges eszközöket (papír, füzet, ceruza, körző stb.), illetve segít azok használatában.
Persze az online tanuláshoz elengedhetetlenek a megfelelő elektronikus eszközök, amik sajnos nincsenek olyan állapotban, ahogy szeretnénk
Távoktatni amúgy is nehéz, különösen megfelelő eszközök hiányában, ezért is indítottuk el idei adventi kampányunkat.

DECEMBER 2
A NAPKÖZIS PROJEKT








