Kirándulós hétvége

Augusztusban egy újabb rendhagyó hétvégére utaztunk Bódvalenkére. Félévkor „szerződést” kötöttünk a 3-8. osztályos iskolásokkal, hogy ha az év végén nem buknak egy tárgyból sem és a félévi eredményhez képest legalább egy tárgyból egy jegyet javítanak, az év végén jutalomkirándulást kapnak, amit félévi kihívásnak neveztünk. Ez volt az alapötlet, utána arra gondoltunk, hogy jó lenne megjutalmazni az első-második osztályosokat és azokat is, akik a tornanádaskai kisegítő iskolába járnak, így alakult, hogy a hétvége mindhárom napján (péntektől vasárnapig) kirándulni mentünk a gyerekekkel.

Pénteken érkeztünk Bódvalenkére és késő délután azonnal belevetettük magunkat a kirándulásokba. Elsőként a két tornanádaskai iskolába járó fiúval mentünk vizibiciklizni és bobozni a miskolctapolcai tóhoz. Rengeteg kalanddal mentünk haza. Mint mindig, ezen a kiránduláson is tanultunk valamit: a vizibiciklizés is lehet extrém sport, ha hagyod a fiúkat vezetni, akik természetesen kaptak az alkalmon, hogy a tó közepén lévő szökőkútban kicsit megfürösszenek minket és hogy dodzsemként használják a vízibiciklit, de nem tagadom, hogy ebben partnerek voltunk és jól szórakoztunk mi is. A nyári bob is új és csöppet ijesztő élménynek bizonyult a fiúk és az önkéntesek számára, a kirándulás legvégén a maradék energiáikat pedig levezethették a közeli játszótéren. Ezen a napon a kirándulással egy időben egyik önkéntesünk kiosztotta az elkészült szemüvegeket, amiket örömmel láttuk, hogy sok gyerek hordott a hétvége folyamán és a VisFontis alapítvány által adományozott iskolatáskákat is az első osztályba készülő gyerekeknek.

A szombati nap azoknak szólt, akik teljesítették a félévi kihívást, velük ismét Miskolctapolcára mentünk, ezúttal a Kalandtúra Parkba: itt miután a gyerekek megtanulták, hogy hogyan kell biztonságosan végig menni a drótkötélpályán, mindenféle félelmüket legyőzve mentek végig az egyáltalán nem könnyű pályán. Rettentő büszkék voltunk, vagyunk rájuk. A kirándulás azt hiszem, a gyerekeknek és nekünk is nagyon kimerítő volt. Miután nagyot ettünk a kalandpályához közeli Corso Pizzériában, elindultunk haza, ezzel a második napos kalandos kirándulásunk is véget ért.

A harmadik napot az első-második osztályos iskolásoknak ajándékoztuk. Velük és egy-két anyukával a kazinczbarcikai okos-játszótérre mentünk. Ez egy hatalmas játszótér volt, annyi játékkal, hogy kicsit a gyerekeket is elöntötte a bőség zavara, de azért azt hiszem, hogy jól érezték magukat. Azt hiszem, itt a legnagyobb attrakciók a kültéri „kondigépek” voltak, amin a gyerekek nagyon szórakoztatóan néztek ki, hiszen a legtöbben egyáltalán nem voltak elég magasak ahhoz, hogy rendeltetés szerűen tudják ezeket használni. Másik nagy attrakció volt az óriási kör alakú hinta, amin mindig annyi gyerek ült egyszerre, amennyi csak elfért. Jó volt látni, hogy ilyen jól megvannak egymással, időnként még fel is segítették egymást, bár meg kell hagyni, néha azért igyekezték le is segíteni a másikat.

Azt hiszem, összességében sikerült élményeket ajándékoznunk a legtöbb gyereknek (és magunknak is) és az idei tapasztalatokból tanulva reméljük, hogy jövőre még több iskolás teljesíti majd a féléves kihívást és jöhet velünk kirándulni. Azt még hozzátenném, hogy szeretnénk a szakiskolásoknál is bevezetni ezt a kihívást, csak éppen emelt tétekkel: minden szakiskolás, aki elvégzi az iskolát, kap egy személyre szabott kirándulást, amit majd a diákokkal közösen találunk ki, valamit, ami egyszerre élményt nyújt, miközben hasznos is számukra.

Megosztás itt: facebook
Facebook

2019-es tábori beszámoló

Ahogy a smaragdzöld dombok után beérünk az apró faluba, ismerős a látvány, ismerősek az emberek arcai. Már tudják, hogy jövünk, néhányan integetnek, ahogy haladunk a kisbusszal mellettük. A projekt-irodánál állunk meg. Vasárnap délután van és azért jöttünk, hogy egy hetes tábort tartsunk a gyerekeknek.

Kipakolunk és egy gyors ebéd után én Marcival elindulok, hogy körbejárjuk a házakat és szóljunk a szülőknek a táborról. Ahogy sétálunk gyerekek csapódnak hozzánk és hatalmas érdeklődéssel vesznek körül minket. Nekem ez az első táborom, úgyhogy nagyon kíváncsiak rá ki vagyok. Nézem a gyerekeket és csodálom milyen gyönyörűek.

Este nekiláttunk, hogy megbeszéljük és összerakjuk az elkövetkező hetet. Rendszereztük a játékokat, feladatokat, ötleteket korosztály szerint. A gyerekeket négy csoportba osztottuk be akik minden nap ugyanabban az időpontban jöttek a táborba:

 

9:00 – 10:30 Ovisok

11:00 – 12:30 Iskolaelőkészítősök

14:00 – 16:00 Kisiskolások

16:30 – 18:30 Kamaszok

 

Hétfő. Az első reggel. Izgatottan vártam milyen lesz ez a nap. Gyors reggeli és kávé után már mentünk is a gyerekekért, mivel ők még kicsik, házhoz mentünk értük. Az elmúlt évek táborainak nyomai még ott éltek bennük – ujjongva, boldogan fogták meg a kezünket és dalolva sétáltunk vissza a projekt-iroda kertjébe, ahol már kikészítve várták őket a játékok. Volt gyurma, kártya, építőkocka, festés, diavetítés, olvasás, labdázás, akadálypálya. Arra külön figyeltünk, hogy olyan foglalkozásokkal készüljünk, ami játékos, de fejlesztő, oktató hatású is.

 

A második csoportban nem voltak olyan sokan, egy önkéntesre jutott egy gyerek, így itt sokkal mélyebb személyes kapcsolatok tudtak kialakulni. De figyeltünk rá, hogy közös, csoportos játékok is legyenek, és senki ne érezze magát kirekesztve. Párszor például velem akart játszani egy kislány, amikor én pont egy másik lánnyal játszottam. Odahívtam és mondtam neki, hogy maradjon, itt mindenki a barátunk, és közösen, együtt még jobb játszani.

 

Mindeközben bent az épületben két gyerekkel naponta tanultunk, hogy segítsünk nekik felkészülni a javítóvizsgára.

A kisiskolások közül nagyon sokan eljöttek. Itt volt foci, bújocska, festés, kártyázás, rajzolás, sőt néhány gyerek saját fantáziából saját játékot talált ki, amit közösen tudtak játszani gyerekek és önkéntesek. 

 

 

A kamaszok létszáma változó volt, de minden nap felbukkant egy kisebb csoport. Velük szabadabb volt a foglalkozás, fociztunk, beszélgettünk, kártyáztunk, karkötőt készítettünk. Ja, és ping-pongoztunk. Ez minden csoportnál nagy kedvenc volt.

 

Ez volt a negyedik tábor amit az Alapítvány szervezett. A gyerekek ez alatt az öt nap alatt rengeteg mindenben mutattak együttműködést, türelmet, fegyelmezettséget és bár voltak kihágások, a szabályokat igyekeztünk betartatni mindenkivel – nincs csúnya beszéd, verekedés vagy a másik csúfolása. Nagyon jó volt látni, hogy napról napra nagyobb volt az összetartás.

 

“Gizi mama” –  az egyik önkéntesünk, akit az első táborban a gyerekek nevezték el így, rendületlenül “főzte” minden csoport résztvevőinek a párizsis kenyeret, amit imádtak a gyerekek.

 

Esténként páran a kamaszokkal bandáztunk ami szerintem a tábor egyik legjobb része volt. Itt alakultak ki mélyebb beszélgetések és ilyenkor tudtuk egymást jobban megismerni. És mit csináltunk szinte minden este? Ipi-apacsoztunk. Így igaz. 12 és 40 éves kor között voltunk és mindenki úgy játszott mintha az élete múlott volna rajta. Voltak hatalmas futások, nevetések és esések, de a legfelemelőbb része az egésznek az együttjátszás volt. Emlékszem egyik este csak bújocskáztunk, és két másik önkéntessel meg három kamasz fiúval a faluból egy utánfutóban bújtunk el. Hárman belefeküdtünk, ketten pedig alámásztak és úgy lapítottunk hogy még a szívveréseket is hallani lehetett. Mint később kiderült mi mindhárman önkéntesek ugyanazt éreztük – itt éltünk meg egy gyönyörű élményt: ahogy ott feküdtünk a csillagos égbolt alatt és csak egymás lélegzetét hallottuk hirtelen ismét gyerekek voltunk. Gyerekek, akik együtt játszanak, akik együtt izgulnak és ebben a csodálatos pillanatban hirtelen minden más eltűnt: nem számított ki hány éves, ki mivel foglalkozik, kinek milyen a bőrszíne vagy honnan származik. Akkor ott csak egy dolog volt fontos: hogy nehogy a húnyó megtaláljon minket.

 

Az egész tábor egy hihetetlenül felemelő élmény volt és remélem a gyerekeknek is annyit adott mint nekünk. 

 

Zsófi a szemüveg projektet intézte rendületlenül, ezt a projektet már nagyon régen tervezzük, közösen a VisFontis egyesülettel. Idén végre megvalósulni látszik, hogy szemüveget kapjanak azok a gyerekek, akiknek szükségük van rá. Még júniusban eljött Bódvalenkére egy szakember, aki egy első szűrést végzett az összes gyereknél, hogy tudjuk, hogy kinek lehet szüksége szemüvegre. Így a tábor alatt Zsófi minden nap más gyereket vitt szemészhez (Edelénybe illetve Miskolcra).  A tábor végére sikerült a gyerekek többségének elintézni a szemüveghez szükséges vizsgálatokat.

 

Köszönjük a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, hogy használhatjuk a projektirodát valamint a VisFontis Egyesületnek, hogy támogatta az önkéntesek útiköltségét.

.

Megosztás itt: facebook
Facebook

Néhány szó a Skype tanításról

A 2018-19-es tanév skype-élményei

Szemléltetésül álljon itt egy fénykép, amely a képernyőn Katit, az egyik önkéntesünket mutatja, amint a laptop előtt ülő kislánnyal tanulnak. Kati egész évben, heti 1-2 órában tanult a képen szereplő lánnyal, illetve egy másik kislánnyal, akik hol külön-külön, hol együtt ültek a képernyő bódvalenkei oldalán. . 

A folytatásban másik önkéntesünk, Erzsi vázolja, hogy is zajlott ez a tanév a skype segítségével, és beszámol saját tapasztalatairól.

Mindenek előtt azt hangsúlyozom, hogy a korrepetálásnak elsőrendű célja az, hogy érezze a gyerek: . 

  • csak vele foglalkozunk, szeretjük, visszavárjuk a következő órára,
  • segítjük abban, amiben nehézségei vannak a tananyag elsajátításában, 
  • látókörét, gondolkodásmódját bővítjük, és nem a tananyag tételes tudása a legfontosabb (ez utóbbit nem mondjuk, de szem előtt tartjuk). 

Alapvetően matematikát, fizikát, kémiát tanítok negyediktől felfelé minden korosztálynak. Az év folyamán azonban helyettesként több-kevesebb alkalommal más tárgy (magyar nyelv, környezet/természetismeret) is előkerült a ‘“vevő” igénye szerint.  

Szeptember 24-én kezdtük az évet. A kezdeti (első két hét) döcögés után beindult a rendszeres munka. Az igények és a korrepetítorok összeegyeztetése megtörtént, az időbeosztás kialakult.

A foglalkozások hétfőtől péntekig délután 3-tól este 6-7-ig (néha 8-ig)  zajlanak, a gyerekek  óránként cserélődnek (az iskolából többnyire csak 4-kor – a kicsik előbb –  érkeznek).

A csere helyi segítőnk hathatós közreműködésével zajlik. A kisebbeket az óra végeztével hazakíséri, és útközben fülön csípi a következő “áldozatot”. Ha valaki valamiért nem tud/akar jönni (ilyen is előfordulhat?!), legtöbbször hoz valaki mást, akiről tudja, szívesen jönne (vagy szüksége van rá).

Álljon itt néhány ínycsiklandó példa arra, hogyan zajlik egy óra (hetente 3 -5 gyerekkel foglalkozom,így elég sok példát hozhatnék).

Röviden megbeszéljük, mi történt a suliban: (“semmi” – a szokásos, minden szülő ismeri ezt a választ, majd hol tartotok – néma csend. Ezek után elmondom, mit terveztem az órán elvégezni, és a lovak közé csapunk. 

 A megállapodás szerint érkezők esetén, akik matekot tanulnak, gondolni kell arra, hogy az óra közepére a lankadó figyelmet valamilyen kis “egyperces” videóval (pl. hogyan spájzolja be a pók az áldozatot).   Legtöbbször sikerül.

Kicsit nagyobb a gond, ha nem várt gyerek érkezik. Ilyenkor elő kell kapni a gyerek évjáratának megfelelő matekot vagy esetleg azt a tárgyat, amiből kéri, hogy beszéljük meg. Ekkor én kérek kis szünetet, hogy a szükségletnek megfelelő anyagot előkaparjam. Ennek hátteret biztosít, hogy minden skype-oló gyerekről naprakész feljegyzések állnak rendelkezésre, látjuk tehát, mit tanult az előző órákon. Másrészt évfolyamonként és tantárgyanként rendelkezésre állnak a tankönyvek a megosztott drive-on Így némi kapkodás után indulhat a az óra.

Az is előfordult a praxisomban (szerencsére ritkán), hogy a skype másik oldala “bedobja a törölközőt”, feladja, elkalandozik, sőt egyenesen haza akar menni. Ilyen esetekben ne adjuk fel. Ekkor ragaszkodtam  ahhoz, hogy folytassuk az órát. Volt példa arra (kisebb gyereknél), hogy kikapcsoltam a skype-ot: mondván, “ha így, akkor menj haza”, mire jött a skype üzenet: “kapcsolj vissza!”. A gépet ugyanis csaknem minden gyerek tudja kezelni. 

Az órát legtöbbször barátságos “szia, legközelebb egy hét múlva  találkozunk” kölcsönös búcsúzkodás zárja, és már hallani, ahogy iszkol hazafelé. 

Hangulatkeltésként megmutatjuk azt a  NASA felvételt , amelyen látszik, hogyan  közeledik a hajnal Európa felé.  Azon kívül, hogy kitalálják a kép láttán, merre forog a Föld,  lelkes ámulatot vált ki, felrázza az órát a Kárpát-medence, a tengerek, a szomszéd országok látványa, az olaszcsizma, amint Szicíliába rúg. Nem beszélve az éjszaka fényeiről.

Hát röviden ennyi. 

Ha szeretnél a következő tanévben részt venni ebben a folyamatban, skype önkéntesként,  jelentkezz: jusztis.skype.csapat@gmail.com