Idei első hétvégénk Bódvalenkén

Január végén ismét útnak indult egy lelkes csapat Bódvalenkére, köztük 3 új önkéntes.

Mivel az ünnepek miatt a szokásostól több idő telt el a legutolsó látogatás óta, a gyerekek már nagyon vártak minket. A januári hétvége témája az állatok voltak. Az állatok mozgását, hangját, tulajdonságait próbáltuk a különféle korosztályokkal változatos módon megismertetni. Az előkészületek szokás szerint már jóval korábban elkezdődtek a héten, sokak számára éjszakákba nyúlóan. Az érkezés után péntek este éjfélig pedig jegesmedve és kakadu formákat terveztünk és vágtunk ki a szombati foglalkozásokhoz.

Szombaton reggel aztán a tanulószoba hol dzsungellé, hol farmmá alakult át, ahol gyerekek és önkéntesek különböző állatok lábnyomait követték, állatok hangját és mozgását utánozták. A belépési rituálé egyre megszokottabb a gyerekek számára. Sokan már automatikusan ölelik meg a tanulószoba ajtajában az őket fogadó önkéntest és vannak akik már a „mászókát” is ügyesen, maguktól tudják teljesíteni. A szombati nap hol folyamatos mozgásban, hol elmélyült kép és könyvnézegetéssel, olvasgatással, valamint kézműveskedéssel és vidám társasjátékozással telt.

Az esti órákban pedig megérkezett a kamasz csoport, akikkel az alkoholmentes beerpong meccs volt az este fénypontja. Napközben a programok alatt néhány önkéntes házhoz ment a legkisebbekkel játszani.

Vasárnap a felsősökkel játszottunk és beszélgettünk, illetve tovább folyt a babák házaknál történő meglátogatása. Bár kint nagyon hideg volt, de a Juszt-is Házban már kellemes melegben tudtuk várni a gyerekeket, többször kínáltuk őket meleg teával játék közben is. Nekünk pedig Marcsi varázsolt mindig valami új csodát a kis rezsón minden étkezésre.

Fáradtan, de élményekkel gazdagon indultunk haza vasárnap az ebéd és a ház kitakarítása után, többen annak tudatában, hogy már nem kell sokáig várniuk a következő hétvégére Bódvalenkén.


Megosztás itt: facebook
Facebook