A novemberi online hétvégénkhez sajnos nagyon kevés Juszt-isos gyerek tudott csatlakozni, nehezebb volt megoldani, hogy internetközelben legyenek, így a tervezett 8 foglalkozásból, mindössze hármat tudtunk megtartani. A hétvége után komoly fejtörést okozott önkénteseinkben, hogy ezekben a pandémiás időkben hogyan tudjuk mégis áthidalni ezt a nagy távolságot, amit a járvány okozta elővigyázatosság szült. Tiszta volt az önkéntesek számára, hogy az online hétvége hosszú távon nem lesz megoldható sokaknak.
Szerencsés egybeesés volt, hogy mikor a Juszt-is csapat alternatív megoldásokat keresett a további hétvégék működtetésére, több Skype-on, vagy az elsős-másodikos projektben tanuló Juszt-isos gyerk jelezte, hogy a tanulásért kapott pontjaikat szívesen beváltanák ajándékra (ez egy bevett szokás nálunk, de sajnos október óta erre nem volt lehetőség, mert önkénteseink nem voltak jelen személyesen). A helyi segítőnk és a Juszt-is koordinátorai tehát összedugták a fejüket, hogy hogyan oldhatnánk meg mégis. Mindeközben megszületett az az ötlet is, hogy decemberben karácsonyi képeslapot küldjünk az összes gyereknek, akikkel kapcsolatban vagyunk.
A két ötletet végül ötvöztük és két önkéntesünk szombaton Bódvalenkére utazott, hogy kiossza a képeslapokat, a középiskolásoknak és óvodásoknak levelet írtunk, az általános iskolások pedig egy kézműves feladatot is kaptak mellé (az ötletért és előkészítésért külön köszönet Horváth Ildikónak). Ha a feladatot elkészítették és azt bemutatták, vagy messengeren elküldték valamelyik önkéntesnek, tanulós pontot kaptak érte. A képeslapok és a 3 dimenziós karácsonyfák nagy sikernek örvendtek, mi, önkéntesek pedig nagyon boldogok voltunk, hogy újra ott lehetünk egy villámlátogatásra. A képeslapozás után pedig mindenki beválthatta a pontjait kisebb-nagyobb ajándékokra, pontszámtól függően.
Terveink szerint a továbbiakban is készülünk majd hasonló akciókkal, kivárjuk, hogy újra tarthassunk majd csoportfoglalkozásokat és a legkisebbeket meglátogassuk otthonukban.
Share on facebook
Facebook