Augusztusban egy újabb rendhagyó hétvégére utaztunk Bódvalenkére. Félévkor „szerződést” kötöttünk a 3-8. osztályos iskolásokkal, hogy ha az év végén nem buknak egy tárgyból sem és a félévi eredményhez képest legalább egy tárgyból egy jegyet javítanak, az év végén jutalomkirándulást kapnak, amit félévi kihívásnak neveztünk. Ez volt az alapötlet, utána arra gondoltunk, hogy jó lenne megjutalmazni az első-második osztályosokat és azokat is, akik a tornanádaskai kisegítő iskolába járnak, így alakult, hogy a hétvége mindhárom napján (péntektől vasárnapig) kirándulni mentünk a gyerekekkel.
Pénteken érkeztünk Bódvalenkére és késő délután azonnal belevetettük magunkat a kirándulásokba. Elsőként a két tornanádaskai iskolába járó fiúval mentünk vizibiciklizni és bobozni a miskolctapolcai tóhoz. Rengeteg kalanddal mentünk haza. Mint mindig, ezen a kiránduláson is tanultunk valamit: a vizibiciklizés is lehet extrém sport, ha hagyod a fiúkat vezetni, akik természetesen kaptak az alkalmon, hogy a tó közepén lévő szökőkútban kicsit megfürösszenek minket és hogy dodzsemként használják a vízibiciklit, de nem tagadom, hogy ebben partnerek voltunk és jól szórakoztunk mi is. A nyári bob is új és csöppet ijesztő élménynek bizonyult a fiúk és az önkéntesek számára, a kirándulás legvégén a maradék energiáikat pedig levezethették a közeli játszótéren. Ezen a napon a kirándulással egy időben egyik önkéntesünk kiosztotta az elkészült szemüvegeket, amiket örömmel láttuk, hogy sok gyerek hordott a hétvége folyamán és a VisFontis alapítvány által adományozott iskolatáskákat is az első osztályba készülő gyerekeknek.
A szombati nap azoknak szólt, akik teljesítették a félévi kihívást, velük ismét Miskolctapolcára mentünk, ezúttal a Kalandtúra Parkba: itt miután a gyerekek megtanulták, hogy hogyan kell biztonságosan végig menni a drótkötélpályán, mindenféle félelmüket legyőzve mentek végig az egyáltalán nem könnyű pályán. Rettentő büszkék voltunk, vagyunk rájuk. A kirándulás azt hiszem, a gyerekeknek és nekünk is nagyon kimerítő volt. Miután nagyot ettünk a kalandpályához közeli Corso Pizzériában, elindultunk haza, ezzel a második napos kalandos kirándulásunk is véget ért.
A harmadik napot az első-második osztályos iskolásoknak ajándékoztuk. Velük és egy-két anyukával a kazinczbarcikai okos-játszótérre mentünk. Ez egy hatalmas játszótér volt, annyi játékkal, hogy kicsit a gyerekeket is elöntötte a bőség zavara, de azért azt hiszem, hogy jól érezték magukat. Azt hiszem, itt a legnagyobb attrakciók a kültéri „kondigépek” voltak, amin a gyerekek nagyon szórakoztatóan néztek ki, hiszen a legtöbben egyáltalán nem voltak elég magasak ahhoz, hogy rendeltetés szerűen tudják ezeket használni. Másik nagy attrakció volt az óriási kör alakú hinta, amin mindig annyi gyerek ült egyszerre, amennyi csak elfért. Jó volt látni, hogy ilyen jól megvannak egymással, időnként még fel is segítették egymást, bár meg kell hagyni, néha azért igyekezték le is segíteni a másikat.
Azt hiszem, összességében sikerült élményeket ajándékoznunk a legtöbb gyereknek (és magunknak is) és az idei tapasztalatokból tanulva reméljük, hogy jövőre még több iskolás teljesíti majd a féléves kihívást és jöhet velünk kirándulni. Azt még hozzátenném, hogy szeretnénk a szakiskolásoknál is bevezetni ezt a kihívást, csak éppen emelt tétekkel: minden szakiskolás, aki elvégzi az iskolát, kap egy személyre szabott kirándulást, amit majd a diákokkal közösen találunk ki, valamit, ami egyszerre élményt nyújt, miközben hasznos is számukra.
